Mária Antoinette és XVI. Lajos

 1770 májusában volt az esküvõjük mikor XV. Lajos unokája, XVI. Lajos 16 éves volt és Marie-Antoinette épp hogy betöltötte a 14 évet. Sem a trónörököst, sem ijfú osztrák feleségét nem készítették fel uralkodói és házastársi szerepükre.

Lajosnak már az esküvõi lakomán azt tanácsolták, hogy fékezze étvágyát és ne zabálja tele magát a nászéjszakája elõtt. A válasza az volt, hogy sokkal jobban alszik ha lefekvés elõtt jól teletömi a bendõjét. Ezért minden bizonnyal a jeles éjszakán a hagyományos nyílt szertartással ágyba kísért ifjú pár rövid idõn belül máris elaludt.

A házastársi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges gyakorlati tájékoztatást sem Lajos, sem a puritán és vaskalapos körülmények között nevelkedett menyasszony nem kapta meg, így egyáltalán nem csoda, hogy 1776-1777 telén, koronázásuk után két évvel még mindig gyermektelenek voltak. Marie-Antoinette anyja Mária Terézia 16 gyereknek adott életet, ezért érthetetlen volt számára, hogy leányának és annak férjének még mindig nem sikerült trónörököst adnia Franciaországnak.

Nem tehetett mást, mint fiát, a trónörökös Józsefet elküldeni Párizsba, hogy derítse ki mi a sikertelenség oka.

Egyikõjük sem volt felkészítve az uralkodásra, pláne egy olyan korszakban, mikor az ország pénzügyi összeomlása szélén áll, ezáltal elkerülhetetlenné vált a társadalom nagy részének lázadása.

XVI. Lajos érdeklõdése az államügyek helyett, inkább olvasmányai és a lakatosmesterség felé irányult. Testileg erõs és bátor volt, de közönyös és határozatlan, bár az emberekhez kedves és együttérzõ. Hitte, hogy Istentõl kapott joga az uralkodás és királyi módon való élet.

Marie-Antoinette-et már megérkezése után nemzetisége alapján is gyûlölték az udvaroncok, mert fenyegetni látták általa pozíciójukat. Lajos öccse, az Orléans-i herceg azt szerette volna, hogy Lajos örökös nélkül hal meg és õ alapíthat dinasztiát. Ezért õ, és rágalmazó irományokat firkálgató csapata az osztrák királynét elnevezték „l’Autrichienne”- nek, kihasználva azt, hogy a „chienne” a franciában szukát jelent. Állandóan rágalmazták és pocskondiázták. Lajost nagyon bántották a feleségét ért érdemtelen támadások, de nemesebb lelkû és tunyább volt annál, hogy fellépett volna a rágalmazások ellen.

A léha és esztelen költekezés mellett még megvádolták a királynét szexuális kicsapongással és leszbikussággal is. Érdekes, hogy egyetlen valódi szerelmi ügyét – egy svéd gróffal egy nagyon érzelmes, de plátói kapcsolatát – furcsa mód nem vették figyelembe a rágalmazó pletykák terjesztõi.

Marie-Antoinette bigott (vakhitû) katolikusként követte a szertartásokat és szerette férjét, akihez minden rágalom ellenére õszinte vonzalom fûzte. Nem volt könnyû neki elfogadni férje falánkságát, tunyaságát, határozatlanságát és a polgári foglalatosságok iránti szenvedélyét. Hamar értékelni tudta Lajos kedvességét, barátságos modorát (soha nem bántott lakájokat és nagylelkûen viselkedett csapások áldozataival szemben), bátorságát, türelmét, családja iránti büszkeségét és aggodalmát. A királyt is elbûvölte felesége, akit még vacsora közben is imádattal bámult.

A nemesség és a papság soha nem fizetett adót, de 1787-ben Lajos pénzügyminisztere rá vette a királyt, hogy szavaztassa meg nekik az adófizetési kötelezettséget. Ez a kísérlet eleve kudarcra volt ítélve. A pénzügyi válság, nemzeti adósság jórész a nemesség óriási pazarlásának volt a következménye, melyet a polgárságnak és a parasztságnak kellett megfizetnie.

Marie-Antoinette néhány szigorú takarékossági rendszabályt vezetett be a Versailles-ban, de ezek nevetségesek voltak az adósságokhoz képest és szánalmasan elkéstek.

1787-ben a párizsi törvényhozás közölte Lajossal, hogy az adókivetés joga nem a királyt illeti meg, hanem a Fõrendi Gyûlést.

A nemesség és papság megadóztatását ekkor sem sikerült megszavaztatni. Háromkamarás Rendi Gyûlés alakult meg, a papság, nemesség és közemberek részvételével, mely hamar be is rekesztette magát. A nemzeti adósság pedig egyre csak nõtt és nõtt.

Az új Rendi Gyûlést 1789-ben tartották Versailles-ban a királyi pár részvételével nagy pompa közepette, melyen részt vett Thomas Jefferson is. Az uralkodó pár komor méltóságának oka nagyobbik fiúk súlyos betegsége volt, aki június elején meg is halt. Ekkor õszült meg Marie-Antoinette haja néhány hónap alatt, pedig még csak 34 éves volt.

Októberben közel 6000 felbõszült asszony vonult Versailles-ba vasvillával, sarlóval, késekkel és söprûnyéllel fölfegyverkezve ahol a palotaõrség feltû zött szuronnyal tudta csak feltartóztatni õket a gyilkolásban. Napokig ott tanyázva azt követelték, hogy a királyi család költözzön vissza a párizsi Tuileriák Lajos ezt megígérte, mire az asszonyok elvonultak és a királyi család eljött Versailles-ból, hogy soha többé ne térjen oda vissza.

Marie-Antoinette segítségért könyörgött az európai nagyhatalmakhoz.

1791-ben megpróbáltak inkognitóban családostól elmenekülni Franciaországból, de nem könnyû, gyors hintót választottak, hanem egy nehéz, kilencfogatú utazóbatárt.

Kényelmes menekülgetésük közben föltartóztatták õket és visszavitték õket Párizsba. Ezért a szökési kísérletükért és a nyilvánosságra került külföldi segítségkérésért az unatkozó munkanélküli tömeg még jobban meggyûlölte õket és a Tuileria-k körüli utcák éjjel-nappal szidalmaktól visszhangoztak.

1792. júniusában most már fõként férfiakból álló lármás tömeg ostromolta meg a Tuileriákat, akiknek megbízottai addig nem tágítottak, míg az uralkodó elé nem kerültek. Amikor az egyik agresszív, termetes behatoló a királyra rontott, az habozás nélkül fölkapta és kidobta az ablakon, majd annak jeléül, hogy megbékélt, felvett egy vörös forradalmársipkát és kiállt az ablakba, hogy megmutassa magát a kinti tömegnek.

Ebben a tömegben ott volt egy Bonaparte Napoleon nevû fiatal alezredes, aki megjegyezte egy társának (az illetõ késõbb megírta): „Ha ez a szegény bolond csak öt-hatszáz embert leterített volna az ágyúival, a többiek még mindig szaladnának.” Lajos ehelyett felajánlotta, hogy a „képviselõk” nézzenek szét a palotában, mely látványosság teljesen lecsendesítette a látogatókat és még az éj leszállta elõtt szétszéledtek.

Ettõl kezdve Franciaország gyakorlatilag háborúban állt. 1791. augusztusában Poroszország és Ausztria kinyilatkoztatta, hogy Európa uralkodóinak meg kell menteniük a francia trónt. Erre válaszul a forradalmárok 1792-ben mindkét hatalomnak hadat üzentek és augusztusban már ellenséges csapatok vonultak be Franciaországba. Ebben a hónapban a forradalmárok rárontottak a királyi családra és börtönbe zárták õket.

A külföldi királypárti erõk soha nem jutottak el Párizsig, így 1793. januárjában a lázadók Lajost perbe fogták, elítélték, majd a Nemzetgyûlés guillotine alá küldte.

Áprilisban egy csoport királyhû erõ hamis útlevéllel Marie-Antoinette-et megpróbálta külföldre szöktetni, de a konvent - anélkül hogy tudott volna a szöktetési kísérletről - minden útlevelet felfüggesztett.

Októberben õ ellene is meghozták a halálos ítéletet és hívei a guillotine-hoz vezetõ úton akarták megmenteni, de a rendõrség leleplezte õket. Mikor a királynõ felment a vérpadra, nyugodt volt és méltóságteljes. Ahogy a guillotin-hoz lépett, véletlenül rálépett a hóhér lábára. Ezek voltak az utolsó szavai: „Bocsásson meg, uram, nem állt szándékomban!"

Forrás: Xantana